A NIK "Atyha Munkacsoportjának" honlapja
 
ATYHA


¤
a falu 
¤
a kilátó 
¤
OBHE
¤
a 2. szakasz 
¤
szekértúra
¤
falu a hegy vállán

Ez a különlegesen szép fekvésű település hétszázötven méterrel a tengerszint felett, a Székelyföld szívében évszázadokon át virágzott, ...

... de az idők változtak. Mára időutazással felérő kaland vár az idelátogatóra. Lelket erősíts, zubbonyt igazíts, irány Atyha, lépés, indulj!



A mai helyzetről
haz

A korábban biztos megélhetést nyújtó gazdálkodási formák ellehetetlenülése, ennélfogva a falu
elöregedése és elnéptelenedése jelenti a legfőbb bajt.
A szarvasmarha és juhtenyésztés, valamint a burgonya, hagyma és gyümölcstermesztés ma is él, és a munkában a falu apraja-nagyja részt vesz, mindez azonban csak szűkösen jövedelmez. Úgy látszik, a régi út lassan már elvész, az új pedig még nincsen meg.


Hol is vagyunk?
Hódmezővásárhelytől pontosan Kelet felé, légvonalban 425 km, Marosvásárhelytől 48 km, (műúton 85 km) távolságban, a Szovátát Székelyudvarhellyel összekötő útvonal mentén. Felsősófalva és Korond között Nyugat felé, a Réda sziklás oldalába vágott bekötőút vezet fel a faluba.

Oda fel?
oktabl

A település határában a legendás tábla köszönti az érkezőt.
A lélekszám napjainkra háromszáz fő alá apadt.
A falu korábbi fényének nyomai, a további fogyatkozás és a minden bajjal dacoló élniakarás, a jövő útjainak kipuhatolása egyszerre érzékelhető.

A kétszáz éves templom
templ1


Fel a hegytetőre?
Jó időben különösen érdemes a fél - háromnegyed órás útnak nekivágni. A Fiastetőn (980m) elénk táruló festői képet Orbán Balázs jó száz évvel ezelőtt "nagyszerű körlátvány" kifejezéssel illette. Útközben alkalmunk lehet egy búvópatak titkával, és munkájának nyomával találkozni, ismerkedhetünk a terület változatos növény- és állatvilágával. A magaslatról
a szomszédos települések, Parajd, Felsősófalva, Korond, Énlaka, Etéd, Küsmöd madártávlatból láthatók. A közelebbi-távolabbi hegyvonulatok, a Görgényi havasok, a Hargita, olykor a Kárpát-Kanyar és a Déli-Kárpátok csúcsai is mutatkoznak.

Tovább a környéken?
kirand

A közeli Küsmödi-kő (991 m), a parajdi sóhegy, a sóbánya, a Firtos (1060 m), Énlaka, a Kalonda, a Likaskő, Árcsó, az aragonitbánya helye, a Siklód-kő (1028m),
Alsósófalva, a szovátai tavak mind élménydús kirándulással kecsegtetnek. .
Az élmény igazi, a napsütés, a vihar, az éjszaka sötétje, a falu hangjai és csendje, mind-mind nagyon igazi. Csakis Atyhából, fentről nézve
látható
ilyennek Korond délutáni fényben, napközben verőfényben, másfél órával később viharban, másnap kora reggel, eső után és éjszaka.

A falu közúton érhető el, az útvonal télen-nyáron biztosan járható, autóbusz menetrend szerint közlekedik.
Az idelátogató kirándulók igény szerint családoknál
kaphatnak szállást.

Vendégek fogadása, szállás, étkezés - megszervezésében Hadnagy Albert helyi tanácsos (tel.: 004-0744-147900) segítségére támaszkodhatunk.


Mit eszelt ki a székely?
A Hargita vonulatai a távolban, három székely a hegyen. Mit vettek a fejükbe? Kilátót építeni? Csak nem? Vagy mégis? Igen!
Az emlékezet szerint a hegytetőn korábban is állt valamilyen építmény, a most megvalósuló kilátó Atyha újabb nevezetességeként a Fiastető nagyszerű körlátványának megismertetését kívánja szolgálni.

ATYHA FIASTETŐI KILÁTÓ t.sz.f. 980 m
kil

A 2006-ban felépült kilátó felavatására és felszentelésére 2006. július 22-én, Magdolna napján, kora délután került sor. Ez alkalommal a gondolat elindítói, segítői, a falubeliek szűkebb baráti körben
kisebb ünnepséget tartottak a helyszínen. Dr. Kószó Péter emlékezetes ünnepi beszéde.
Kirándulókat vonzó látnivalót sikerült létre hozni, amely azóta sok-sok látogatónak nyújtott élményt.


Orbán Balázs Honismereti Emléktúra?
Aki bepillantást  szeretne nyerni a múltjába és nem fél benne a jövőjét megérezni, aki szellemi, lelki tornára vágyakozik, annak ezen a vidéken eszményiek a körülmények. A Székelyföld járása ma is kimeríthetetlen kincsestára az embert nemesítő hatásoknak, ez a Csíksomlyón évente megforduló százezrek, és a lélekben velük lévők előtt ismert. A testvéreinkkel való találkozás tovább gazdagítja a természeti szépségekkel amúgy is lenyűgöző kirándulásokat.
Ismeretesek természetjáró programok, amelyek Orbán Balázs emléke előtt tisztelegve sokakat megmozgatnak.
Mára körvonalazódni látszik egy nagyszabású természetjáró útvonal elképzelése is, amely az "Orbán Balázs Honismereti Emléktúra" nevet kaphatja. Az eredeti forrásműben leírt tájegységeket úgy ismerteti meg, hogy egybefüggő útvonal bejárását ajánlja. A látnivalók felkeresése közben az évszázadnyi időt átívelő összehasonlító felfedezés lehetőségét is nyújtja.

Ajánlott olvasmányok:
Bakó Mária : Így éltünk mi Atyhában * Simó Márton : Kétszáz éves az atyhai templom * Orbán Balázs : A Székelyföld leírása  * Vofkori László : Székelyföld útikönyve *

Néhány az érdekességek közül, amelyeknek érdemes utána nézni:
A "Hódmezővásárhely Tiszteletbeli Polgára" cím * Gábor Áron Alapítvány, Bereck * EKE *

További érdekességek a világhálón:
www.erdely.ma * www.magyarkurir.hu * www.erdelyiturizmus.hu * www.fili.ro * Farkaslaka * Korond * Kőrispatak * Csehétfalva * Hódmezővásárhely - a magyarság fővárosa * www.vilagtalalkozo.ro * www.3szek.ro * orbanbalazs.lap.huÉnlaka * Siklód * Bereck

Kapcsolat:  atyhafiak@citromail.hu címen

NIK - EZER NEMZETSÉG - egyelőre - néhány hangulatfestő kép kivételével - nem hozzáférhető adattartalom